Szemien-hegység Nemzeti Park, Etiópia. Corniche. Alexandria, Egyiptom. Gebel Barkal. Kerima, Szudán. Szemien-hegység Nemzeti Park, Etiópia. Apademak-templom. Naga, Szudán. Óváros. Kairó, Egyiptom. Núbiai lányok. Szoleb, Szudán. Hórusz-templom. Edfu, Egyiptom. Napatai piramisok. Núri, Szudán. Fűszerpiac. Omdurmán, Szudán. Sarm el-Sejk, Egyiptom. Királyok Völgye. Lukszor, Egyiptom. Csónakos fiú. Bahir Dar, Etiópia. Királyi Körzet. Gonder, Etiópia.Ámon-templom. Karnak, Egyiptom. Szemien-hegység Nemzeti Park, Etiópia. Amhara gyerekek. Tisz-Abbai, Etiópia. Datolyaszüret. Szoleb, Szudán. Amhara földműves. Szemien-hegység, Etiópia. Bibliotheca Alexandrina. Alexandria, Egyiptom. Sarm el-Sejk, Egyiptom. Szemien-hegység Nemzeti Park, Etiópia. Ahmed Músza családja. Kerima, Szudán. Napatai piramisok. Kerima, Szudán. Gízai piramisok. Gíza, Egyiptom. Tana-tó. Bahir Dar, Etiópia. Nap-templom. Abu-Szimbel, Egyiptom. El-Doqqi. Gíza, Egyiptom. Núbiai falu. Asszuán, Egyiptom. Tisz-Isszat-vízesés. Tisz-Abbai, Etiópia. Nemzeti Múzeum. Kartúm, Szudán. Tiran-szigetek. Sarm el-Sejk, Egyiptom. Citadella. Kairó, Egyiptom. Imet Gogo, 3926m. Szemien-hegység, Etiópia. Ámon-templom. Szoleb, Szudán. Mohamed Hámid bácsi. Szoleb, Szudán. Debre Berhan Szelasszié-templom. Gonder, Etiópia. Nyomolvasó. Szemien-hegység, Etiópia. Kék-Nílus. Bahir Dar, Etiópia. Asszuán, Egyiptom. Napatai piramisok. Kerima, Szudán. Földközi-tenger. Alexandria, Egyiptom. Mahmúd, a núbiai. Asszuán, Egyiptom. Dzsószer fáraó halotti komplexuma. Szakkara, Egyiptom. Meroéi piramisok. Begrawijja, Szudán.

2014. március 8., szombat
Helyszín: Kairó, Egyiptom

Visszatérés Kairóba.

a Nile Season Hotel erkélyén Kairóban
a Nile Season Hotel erkélyén Kairóban

Szinte éppen fél év után újra Kairóban landolt a gépünk. Azért jöttünk, hogy befejezzük a nílusi túránkat, hogy megnézzük azt, amit akkor az Alsó-Egyiptomban bevezetett szükségállapot miatt nem tudtunk: Kairót, a piramisokat, Alexandriát és a Nílus torkolatát, ahol az a Földközi-tengerbe ömlik.

A Nílus (a Kék-Nílus) forrását már láttuk, a szudáni fekete fáraók piramisait is és valójában a teljes Nílust Lukszortól felfelé. De egy valamire való nílusi túra nem mondható teljesnek az egyiptomi piramisok és a Nílus-delta nélkül. Ezzel most teljesé teszünk egy projektet.

Különös volt az ide utunk. Ugyanúgy jöttünk, mint fél éve, mégis minden annyira más volt. Ugyanúgy keveset aludtunk tegnap, és még délelőtt is folytattuk a pakolást, mint fél évvel ezelőtt. Indulás előtt felhívtam még anyut nőnap alkalmából. Szegény anyu, minden kirándulásom alkalmával öregszik pár évet.

Ezúttal nem taxival mentünk ki a reptérre, hanem a fél éve hazafelé bejáratott tömegközlekedéssel. Másfél óra volt, de amúgy sima ügy. A budapesti taxi botrányosan drága lett a reptérre. Budapest talán az egyetlen város a világon, ahol nem lehet egyszerre gyorsan és olcsón kijutni a reptérre.

Más volt a reptéri feeling is. A kisasszony meglepettsége mondjuk most is leplezetlen volt. Szinte ugyanolyan értetlenséggel kérdezett vissza, hogy csak Kairóig szól-e a jegyünk. De ezúttal több magyar is utazott velünk. Búvárkodni mentek a Vörös-tengerhez.

A határőr még jobban megdöbbent úti célunkon, mint a kisasszony. „Hová mennek tovább Kairóból?”, kérdezte. „Csak oda”, válaszoltam. „Ja, értem”, mondta és olyan fejet vágott, mint aki éppen, hogy nem ért semmit. A magyar határőrök különös fajták. Ők az első és utolsó emberek, akivel az utazók találkoznak, de képtelenek jó benyomást tenni. Tájékozatlanságukat általános ellenszenvvel próbálják kompenzálni.

A kairói járaton végül összességében kevesebben voltak, mint fél éve, de bennem nyoma sem volt annak a bizsergő érzésnek, mint akkor. Annak az érzésnek az ismeretlenről, amikor nem tudod, hogy hova fogsz csöppenni, amikor kilépsz az ajtón.

Adrinak hiába kértünk vega ételt a foglaláskor, a légi kisasszony „esélytelen” jelentésű fejrázással és szájbiggyesztéssel válaszolt érdeklődésünkre. Szóval végül húst, azaz marhát kaptunk, mert mire hozzánk értek, már a csirke is elfogyott. Egyébként az arabok csak a marhát és a bárányt hívják húsnak. A csirke az csirke. A hal meg hal.

A gép indulását előrehozták negyed órával, így legalább pontosan indult végül az eredeti menetrend szerint. Jót aludtunk mindketten, és pont napnyugtakor érkeztünk meg Kairó fölé. A napnyugtai repülések a legszebbek, először Dublinba repültem napnyugtakor, pont tíz évvel ezelőtt. Döbbenetesen mély színei vannak odafönn olyankor az égboltnak.

Az utasok zöme átszálló volt, továbbutazó afrikaiak vagy búvárok a Vörös-tengerhez. A többi meg helyi egyiptomi. Nem nagyon volt hozzánk hasonló „szimpla” utazó.

A vízum harminc dollár volt, és a visszajárót fontban kértem, ezzel megoldottam a kezdeti pénzváltást is.

Ezek után jött az érkezés legizgalmasabb része, a kilépés a kairói váróterembe. Ez nem csak azért izgalmas, mert itt azonnal mindennel megrohanják az egyéni utazót. Itt kellett volna ugyanis várnia ránk a Nile Season Hotel sofőrjének. Hát nem várt. Hiába sasoltuk a kézben tartott névtáblákat, egyiken se találtuk meg a nevünket.

Vártunk még fél órát, aztán elindultunk a „telefon” feliratú kioszk felé. Még mielőtt megtettük volna ezt a pár lépést, egy Ajman nevű srác odalépett hozzánk egy mobiltelefonnal a kezében, és egy gáláns ajánlattal, hogy használhatjuk a telefonját, de ha mégsem jönnek értünk a szállodából, akkor vele megyünk taxival – nyilván jó áron. Már reflexből ráztam volna le, mint a többi ajánlattevőt, de átgondolva mégis jó ötletnek tűnt.

A szállodás mintha sose írt volna két nappal korábban megerősítő emailt a reptéri érkezésünkre. Tíz percet mondott, mire kiérnek, én egyből tudtam, hogy ez Egyiptomban fél órát jelent. Személyleírásunk ing, farmer, és egy kék és egy zöld hátizsák volt. Ezt keresve kicsit több mint fél óra múlva ránk is talált Megid, a sofőr, aki az egy órás késéstől eltekintve kellemes személyiség volt.

Maga a reptér életre kelt szeptember óta. Relatíve sok európai érkezett, megnyitottak a turistairodák, autókölcsönzők és szállodák kirendeltségei is.

A városban már nem volt kijárási tilalom, tehát dugó volt. Páncélozott járműveket is csak elvétve, a fontosabb kormányhivataloknál és a luxusszállodáknál láttunk. Ellenőrzőpontok se voltak már. Így majd’ egy óra volt az út a Nílus parti szállodáig, ami a Four Seasons mellett van Garden Cityben, nem messze a Brit- és az Amerikai Nagykövetségektől. Nem túl biztonságos környék mostanság, jobban belegondolva.

Az elfelejtett transzferért cserébe hál’ Istennek „free upgrade-et” kaptunk, azaz egy éjszakára egy négyágyas szobát, hatalmas erkéllyel, kilátással a Nílusra. Ez ugye azt jelentette, hogy nem tudtunk rendesen kicsomagolni, mert holnap át kell cuccolnunk egy másik szobába, amit foglaltunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése