Szemien-hegység Nemzeti Park, Etiópia. Corniche. Alexandria, Egyiptom. Gebel Barkal. Kerima, Szudán. Szemien-hegység Nemzeti Park, Etiópia. Apademak-templom. Naga, Szudán. Óváros. Kairó, Egyiptom. Núbiai lányok. Szoleb, Szudán. Hórusz-templom. Edfu, Egyiptom. Napatai piramisok. Núri, Szudán. Fűszerpiac. Omdurmán, Szudán. Sarm el-Sejk, Egyiptom. Királyok Völgye. Lukszor, Egyiptom. Csónakos fiú. Bahir Dar, Etiópia. Királyi Körzet. Gonder, Etiópia.Ámon-templom. Karnak, Egyiptom. Szemien-hegység Nemzeti Park, Etiópia. Amhara gyerekek. Tisz-Abbai, Etiópia. Datolyaszüret. Szoleb, Szudán. Amhara földműves. Szemien-hegység, Etiópia. Bibliotheca Alexandrina. Alexandria, Egyiptom. Sarm el-Sejk, Egyiptom. Szemien-hegység Nemzeti Park, Etiópia. Ahmed Músza családja. Kerima, Szudán. Napatai piramisok. Kerima, Szudán. Gízai piramisok. Gíza, Egyiptom. Tana-tó. Bahir Dar, Etiópia. Nap-templom. Abu-Szimbel, Egyiptom. El-Doqqi. Gíza, Egyiptom. Núbiai falu. Asszuán, Egyiptom. Tisz-Isszat-vízesés. Tisz-Abbai, Etiópia. Nemzeti Múzeum. Kartúm, Szudán. Tiran-szigetek. Sarm el-Sejk, Egyiptom. Citadella. Kairó, Egyiptom. Imet Gogo, 3926m. Szemien-hegység, Etiópia. Ámon-templom. Szoleb, Szudán. Mohamed Hámid bácsi. Szoleb, Szudán. Debre Berhan Szelasszié-templom. Gonder, Etiópia. Nyomolvasó. Szemien-hegység, Etiópia. Kék-Nílus. Bahir Dar, Etiópia. Asszuán, Egyiptom. Napatai piramisok. Kerima, Szudán. Földközi-tenger. Alexandria, Egyiptom. Mahmúd, a núbiai. Asszuán, Egyiptom. Dzsószer fáraó halotti komplexuma. Szakkara, Egyiptom. Meroéi piramisok. Begrawijja, Szudán.

2014. március 12., szerda
Helyszín: Alexandria, Egyiptom

Tavaszi záporok.

Lada taxi az alexandriai corniche-on
Lada taxi az alexandriai corniche-on

Ma szikrázó napsütésre keltünk, ellentétben a tegnap reggeli borúval, de már gyűltek a felhők, és erős szél fújt. Mire összekapartuk magunkat, mindenféle távolabbi kirándulás tervünk elúszott, Rosettával, Mari Menasszal egyetemben. Így a város túloldalán levő római-egyiptomi katakombák, a Kóm el-Soqafá mellett döntöttünk.

A szálloda előtt a corniche-on leintettünk egy taxit, akivel „talán” húsz fontban egyeztünk meg, a viteldíjat illetően. Tipikusan, mire odaértünk, már harmincról volt szó, ráadásul oda-vissza kétszeresen, mert „onnan már nem talál vissza fuvart”. Erre okosan kitaláltam, hogy rendben van, kifizetem neki a hatvanat, de akkor itt várjon meg és vigyen is vissza minket. Ebben megint megegyeztünk.

A sofőr is bejött velünk, látszólag ingyen. Már többször tapasztaltam, hogy a helyiekre nem minden esetben vonatkoznak a látványosságok jegyvásárlási szabályai úgy, mint a külföldiekre. Sőt a szudáni-etióp határon egy fiú oda-vissza kísérgette az arra tévedő európai utazókat, minden további útlevél-ellenőrzés nélkül. Szerintem nem is volt neki útlevele.

A katakomba egy óegyiptomi vallási szokások szerinti temetkezési hely volt a Római Birodalom korában, melynek legnagyobb érdekessége az, hogy egyiptomi isteneket ábrázol görög-római stílusban kifaragva. Döbbenet volt a föld alatt Anubiszt látni görög ruhában.

Hazafelé elmentünk Pompeius oszlopa mellett, de nem álltunk meg, csak kívülről néztünk meg. Sok jót nem olvastunk róla, csak egy oszlop, és pont. Harminc méteres magasságával és majdnem három méteres átmérőjével a világ egyik legnagyobb monolit oszlopa. Egyébként tévedésből hívják így, valójában Diocletianus császárnak állították.

a Montazah-park
a Montazah-park

Ellenben egész jól elbeszélgetünk arabul a sofőrrel, Ramadánnal. A taxisok a legjobb gyakorlópartnerek arabban. Szinte mindenki más angolul akar velünk beszélgetni, ők meg, szegények nem tudnak.

Különös egy város ez az Alexandria, gondolkoztam, miközben a kaotikus utcákon kanyarogtunk visszafelé a partra. Őrület, ami a sikátorokban folyik. Hömpölyög a tömeg, akik úgy arabosan, kinn az utcán élik az életüket. Kiáltoznak az árusok, akiknél minden elképzelhető dolog kapható az egzotikus gyümölcsöktől a csirkéig és a mobiltelefonig. Füstölnek az éttermek konyhái, a férfiak az úton ülve teázgatnak, és a tömeget hangosan dudáló autók kerülgetik, meg robogók eszement sebességgel.

A legkülönfélébb korok maradványain élnek ma az arabok. A város első látásra is jellegzetesen arab vonású, de van valami modern is a corniche toronyházaiban, amik húsz kilométeren keresztül futnak a Földközi-tenger partján, a Rász el-Tíntől, vagy Füge-foktól a híres Abukíri-öbölig, ahol a Nílusi csatában Nelson admirális megsemmisítette a hetek óta ott horgonyzó, teljes francia flottát. Nelson hátszélben, a lenyugvó nap felől érkezve 14 sorhajóval lepte meg a franciákat, amelyek mindegyike 74 ágyúból zúdított szörnyű oldalsortüzet a francia hajókra! A zászlóshajó, a L'Orient olyat kapott, hogy felrobbant. Mire elhallgattak az ágyúk már éjszaka volt és telihold, de a partról csak a sűrű füstfelhőt lehetett látni, amint a szél fújta a víz fölött. A pirkadat felfedte a félelmetes pusztítást. A 25 francia hajóból csak 4 tudott elmenekülni, az összes többit elsüllyesztették, elfoglalták vagy tönkretették az angolok. Ezután a beduinok még napokig szedték össze a partra sodrodó tetemeket és roncsokat. Napóleon egy napja még „Málta, Korfu és Egyiptom ura volt, mára pedig „saját hadjáratának rabja” lett, ahogy Denon írta. Az elsüllyedt roncsokat ma búvárok látogatják az Abukíri-öbölben.

Az épületek többsége az óvárosban gyarmati stílusú, miután a korábbi, arab-ottomán épületeket 1882-ben az Orábi-lázadásra válaszul szétlőtték az angolok. Felépítették helyette a saját városukat, ahol elegáns század eleji épületekben több tízezer angol és francia lakott, amíg Nasszer haza nem küldte őket. Ezután beköltöztek ezekbe a szép épületekbe a vidéki arabok, mint a régi magyar polgári villákba a munkások az ötvenes években. A máig megmaradt kávézók és szép szállodák már csak emlékei egy letűnt aranykornak.

Van egy erőltetettnek tűnő görög vonása is a városnak, ami például a sok görög nevű étteremben ölt testet. Ilyen a Calithea, ahol tegnap vacsoráztunk. Talán Nagy Sándorra, Alexandroszra emlékezve, talán az ortodox egyházi kötődés miatt, nem tudom.

Adrival fotózkodnak az egyiptomi lányok
Adrival fotózkodnak az egyiptomi lányok

Eltűntek a zsidók is, akik jelenlétüket egészen a város alapításáig vezetik vissza. Az egykori hetvenezerből mára úgy húszan maradtak. Az arab világ legnagyobb zsinagógája elzárva, rendőri védelem alatt áll az óváros közepén.

A múlt emléke az a néhány idős ember is, aki franciásan elegánsan és arabosan ráérősen máig öltönyben kávézgat a Délices-ben (vagy ديليس-ben). Milyen érdekes lehetett ez a hely az ötvesen években, Nasszer előtt, amikor az épületekből ítélve az egész belváros egy elit külföldi és arab rétegé lehetett! Letűnt már ez a báj. De érdekes lehetett 1882 előtt is, amikor meg az egész keleti stílusú volt. Vagy az ókorban, amikor a világ egyik legjelentősebb és legnagyobb városa volt. Mára maradt a hanyatló jelentőség és az eltűnő sokszínűség. Egy író az „Emlékezés Városának” hívta Alexandriát. Valóban nem sok minden látszik, de mégis átüt a múlt hangulata a mai városon.

Mire hazaértünk a taxival, természetesen a Kóm el-Soqafánál eltöltött várakozásnak is lett díja, annak ellenére, hogy Ramadán maga is bejött velünk a katakombákba. Húsz fontról tízre sikerült lealkudnom, de nem akartam megsérteni ezt a szép nevű fiút, aki felháborodottan már visszaadta volna a teljes összeget.

Európaiként kihívásokkal terhelt ez a közel-keleti utazás. Vissza kell zökkenni, újra és újra, ahányszor csak ide látogat az ember. Talán ott kellett volna hagyni Ramadánt színlelt felháborodásában. Már mindegy.

kedvenc gyümölcsünk, a guava
kedvenc gyümölcsünk, a guava

A taxizás után megint vettünk két csirkés banit és egy sült krumplit, amit ma is a corniche-on lábat lógatva ettünk meg. Szerencsére már épp befejeztük, amikor megint megtalált minket magának pár senkiházi tinédzser, és kóstolgatni kezdett. Már mentünk is tovább.

Ebéd után fogtunk egy minibuszt Montazah-ba, ahol a régi egyiptomi királyok nyári rezidenciáján andalogtunk egy délutánon át. Abbász khedíve építtette 1892-ben, ma egy fizetős park, és elit üdülőhely. Érdekes, hogy az egyiptomiak maguk a hűvősebb Földközi-tengerhez járnak pihenni, szemben az európaiakkal, akik a melegebb Vörös-tengerhez. Időnként helyi lányok próbáltak velünk szóba elegyedni, persze illendő módon inkább Adrival. Volt, aki fotózkodni akart vele. Kedvesek voltak.

Kellemesen sütött a nap, egy padon egy pillanatra be is aludtunk mindketten. Több ezer pálma lengi be ezt a kellemes helyet, amit a Földközi-tenger partnak csapódó hatalmas hullámai szegélyeznek. És tele van macskával.

Visszajöttünk a központba és beültünk a Délices-be két finom süteményre, egy török mogyorósra és egy karamelles-sajtosra, és két olaszos presszókávéra. Az idősebb vendégek nagyon elegánsak voltak, a fiatalabbak már csak megengedhették maguknak. Még benn ültünk, amikor elkezdett szakadni az eső, és akkora vihar kerekedett, hogy gyorsan be kellett hozni a kinti székeket is. Kényelmesen elüldögélve megvártuk az eső végét, aztán továbbmentünk.

az Alexandriai-öböl este
az Alexandriai-öböl este

A naplementét az Alexandriai-öbölre néző erkélyünkről fotóztam végig, aztán, amikor elindultunk volna vacsorázni, megint szakadni kezdett az eső. Tengerként hömpölygött a víz a corniche-on. Mire elállt, már késő volt elindulni, ezért igazi vacsora helyett megettünk kettőt abból a három guavából, amit egy árustól vettünk délután.

Összességében tetszik az itteni szállásunk, ami olyan, mint maga a város. Mór stílusban épült gyarmati korú épület, nyitott, kovácsoltvas liftaknával, közvetlenül a parton, díszes erkéllyel. Ma arabok lakják, konkrétan még a Fuád Hotel szobáit is, amikor azok nincsenek kiadva. A bútorok stílusosak, régiek.

Turista nem nagyon van Alexandriában. Kettővel találkoztunk tegnap a könyvtári vezetésen, talán portugálokkal, és első nap láttunk egy kisebb társaságot a Szaad Zaghlúl téren, a Cecil Hotel előtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése