Szemien-hegység Nemzeti Park, Etiópia. Corniche. Alexandria, Egyiptom. Gebel Barkal. Kerima, Szudán. Szemien-hegység Nemzeti Park, Etiópia. Apademak-templom. Naga, Szudán. Óváros. Kairó, Egyiptom. Núbiai lányok. Szoleb, Szudán. Hórusz-templom. Edfu, Egyiptom. Napatai piramisok. Núri, Szudán. Fűszerpiac. Omdurmán, Szudán. Sarm el-Sejk, Egyiptom. Királyok Völgye. Lukszor, Egyiptom. Csónakos fiú. Bahir Dar, Etiópia. Királyi Körzet. Gonder, Etiópia.Ámon-templom. Karnak, Egyiptom. Szemien-hegység Nemzeti Park, Etiópia. Amhara gyerekek. Tisz-Abbai, Etiópia. Datolyaszüret. Szoleb, Szudán. Amhara földműves. Szemien-hegység, Etiópia. Bibliotheca Alexandrina. Alexandria, Egyiptom. Sarm el-Sejk, Egyiptom. Szemien-hegység Nemzeti Park, Etiópia. Ahmed Músza családja. Kerima, Szudán. Napatai piramisok. Kerima, Szudán. Gízai piramisok. Gíza, Egyiptom. Tana-tó. Bahir Dar, Etiópia. Nap-templom. Abu-Szimbel, Egyiptom. El-Doqqi. Gíza, Egyiptom. Núbiai falu. Asszuán, Egyiptom. Tisz-Isszat-vízesés. Tisz-Abbai, Etiópia. Nemzeti Múzeum. Kartúm, Szudán. Tiran-szigetek. Sarm el-Sejk, Egyiptom. Citadella. Kairó, Egyiptom. Imet Gogo, 3926m. Szemien-hegység, Etiópia. Ámon-templom. Szoleb, Szudán. Mohamed Hámid bácsi. Szoleb, Szudán. Debre Berhan Szelasszié-templom. Gonder, Etiópia. Nyomolvasó. Szemien-hegység, Etiópia. Kék-Nílus. Bahir Dar, Etiópia. Asszuán, Egyiptom. Napatai piramisok. Kerima, Szudán. Földközi-tenger. Alexandria, Egyiptom. Mahmúd, a núbiai. Asszuán, Egyiptom. Dzsószer fáraó halotti komplexuma. Szakkara, Egyiptom. Meroéi piramisok. Begrawijja, Szudán.

2014. március 15., szombat
Helyszín: Kairó, Egyiptom

Kairói klasszikusok.

a Mohamed Ali mecset kupolája
a Mohamed Ali mecset kupolája

Odahaza ma van a nemzeti ünnepünk. Mi meg itt Kairóban ma újabb gyaloglórekordot döntöttünk, 20,8 kilométerrel.

Kora reggel indultunk. Az utcán egy kedves idősebb néni megkérdezte, hogy angolul beszélünk-e vagy franciául, és hogy hova megyünk, majd minden további nélkül segített nekünk leinteni egy taxit a Citadellához. Nem kért semmi mást, nem akart tőlünk semmi többet. Ilyen is van Kairóban.

A Citadellát, amit maguk a kairóiak Szaladin Erődjének hívnak, a városba ékelődő Mokattam-hegy peremére építtette Szaladin a XII. században a keresztes lovagok elleni védelemre, és majdnem hétszáz évig ez maradt az egyiptomi uralkodók székhelye. Az erődből nézve a lábunk előtt hevert egész Kairó, és a távolban a gízai piramisok.

A délelőttöt itt töltöttük, kivételesen sok más turistával együtt. A sok úgy tucatnyi európait és főleg helyi, egyiptomi látogatót jelent. Messze szebb és érdekesebb a nyüzsgő óváros, mégis, 2006-ban is főleg itt találkoztam más turistákkal. Kölyökkoromban. Jó volt nosztalgiázni a közel nyolc évvel ezelőtti helyeken. Ide jövet átmentünk azon a körforgalmon is a Haszan szultán mecsetje előtti Szaladin téren, ahol annak idején a taxisom az utat lerövidítve szembe ment be a körforgalomba, majd amikor a rendőr leintette, csak visszaordított neki valamit és továbbhajtott. Később évekig meséltem ezt a sztorit.

Adri egy egyiptomi lánnyal pózol
Adri egy egyiptomi lánnyal pózol

A Citadellában megnéztük Mohamed Ali pasa látványosabb, ottomán stílusú mecsetjét és el-Nászer Mohamed ibn Qaláwun szultán sokkal régebbi, XIV. századi mameluk stílusú mecsetjét, aztán fotózkodtunk a szép kilátásban. Utóbbi mecsetben megint extra belépőt akartak velünk fizettetni, anélkül, hogy adnának jegyet, ugyanúgy, mint tegnap al-Hákim mecsetjében. Ezeket már fel sem vesszük, ellenben ilyenkor még azt az aprót sem adom oda nekik, amit egyébként a cipők őrzésére szánok. Indiai és afrikai útjainkon ennél sokkal nagyobb trükkökkel kellett már szembesülnünk.

A Mohamed Ali mecsetben van egy toronyóra, amit Lajos Fülöp francia király ajándékozott Mohamed Ali pasának, cserébe azért az ókori obeliszkért, ami a Concorde téren áll Párizsban. Az óra sose működött.

Délben visszataxiztunk a Tahrír térre, megebédeltünk a Felfalában, pénzt váltottunk, és körbenéztünk a közeli Kairói Amerikai Egyetem könyvesboltjában, de nem volt már nekik egyiptomi arab szótáruk. Ezután ettünk még egy szendvicset és egy sült krumplit a Hardy’s-ban. A Hardy’s felső szintjéről az egész Tahrír teret belátni. Végül még vizet vettünk egy árustól, és ezzel készen álltunk a nagy gízai útra.

Egyéni utazóként talán Gíza jelenti a legnagyobb kihívást. Mindenki tudja, hogy ide mindenki el akar jutni, aki éppen Egyiptomban jár, úgyhogy ez sokak számára egy aranybánya. Nehéz úgy lavírozni a csapdák között, hogy így vagy úgy, valamivel ne verjék jól át az óvatlan utazót. A taxis, az önjelölt vezetők, az árusok, a tevehajcsárok meg mindenféle haszonleső csőcselék, akik valamilyen trükkel bejutottak a piramisok területére, mind résen állnak, mint a hiénák. Újabban pedig több az eszkimó, mint a fóka, és egyre agresszívebbek lettek ezek a fazonok, akiknek egész rokonságuk megélhetése került veszélybe az üzlet elmaradásával. Nem sok bíztatót olvastunk a mostani helyzetről a netes fórumokon. És ne felejtsük el, hogy fél éve minket is jól átvertek, ráadásul a fizetett túravezetőnk. Nagyon felkészültek voltunk, de kicsit tartottam a délutántól. Elhatároztam, hogy senkivel se állok szóba, csak megnézzük amit kell, gyalog.

Eredetileg olcsó busszal akartunk menni az Egyiptomi Múzeum mögötti térről, de nem jött, hiába próbált egy segítőkész férfi segíteni rajtunk. Egy másik is segíteni akart rajtunk, amikor meghallotta, hogy a piramisokhoz készülünk, de ez már kevésbé volt önzetlen. Jött a tevékkel meg a lovakkal, de ezt már sajnos ismertük, úgyhogy rögtön ott is hagytunk. Végül a segítőkész ember közbenjárásával fogtunk egy mérőórás fehér taxit, ami végül 30 fontra jött ki.

Mükerinosz fáraó piramisánál Gízában
Mükerinosz fáraó piramisánál Gízában

Érkezésünk félelmetes volt. A bejárat előtti utcába kanyarodva, elborult arcú bandák rohanták le a taxit, és hangosan ordibáltak a sofőrrel. Mint kiderült, lovat és tevét akartak ránk sózni, és nem akarták hagyni, hogy a sofőr elvigyen minket a bejáratig. Szerencsére már induláskor tisztáztuk a sofőrrel, hogy nem kérünk az ilyen mókából. Ez eddig egyébként még mondhatni szokványos, csakhogy félelmetesen agresszívek voltak, kiabáltak és ütögették a kocsit, ami egyébként is annyira vacak volt, hogy többször lefulladt. Mindenre felkészültem. Először lereteszeltük a kocsi összes ajtaját, és felhúztuk az ablakokat. Aztán, egy pillanatban, amikor a sofőrünk bizonytalannak tűnt a helyzet kezelésében, inkább ki akartam pattanni, és gyalog elsietni a bejáratig, ahol már fegyveres rendőrök álltak. Azt hiszem ez lett volna a legrosszabb opció. A rendőrök tehetetlennek tűntek ezekkel az alakokkal szemben. Az egyik úgy próbálta nyomatékosítani szavait, hogy már a pisztolyára fogott, utalva arra, hogy kész használni, ha kell.

Erősen megkönnyebbültünk, amikor átjutottunk ezen a szakaszon. Belül már barátiabb volt a helyzet, de tudtuk, hogy itt is résen kell lenni.

A délutánt Gízában töltöttük, a piramisoknál, úgy, hogy boldog-boldogtalant leráztunk, senkivel se álltunk szóba, senkinek se adtuk a kezébe a jegyeinket, és egy piaszternyi baksist se hagytunk ott senkinek. A látnivalók tövében magunk olvastuk el, amit érdemes tudni. Senkit se kérdeztünk, és nagyjából senkinek se válaszoltunk szimpla „no-nál” többet. Ez elég komoly védekező felállás volt, de így végre rendesen meg tudtuk nézni a piramisokat.

Egy dolgot mondjuk, sajnálok. Van egy kilátópont a sivatagban a piramisoktól délre, ahonnan egymást fedve, együtt látható a három piramis. Ide csak tevével lehetett volna eljutni. Ezért a fotóért hajlandó lettem volna egy túlárazott tevét is kifizetni. De még téli időszak van, ami azt jelenti, hogy elviselhető a nappali hőség, és a piramisok hivatalosan négykor bezárnak. Így is „egyiptomi négyig”, azaz ötig maradtunk, de a jó képeket napnyugta környékén, vagy inkább az után lehetett volna elkészíteni.

Nem ilyenre emlékeztem 2006-ból. Ma rámenősebbek voltak, és többen mint akkor. De meglepően a turisták is többen voltak, meleg helyzet ide vagy oda. Bár 2006-ban is meleg helyzet volt. A légkör se olyan oldott. És rengeteg az egyiptomi turista, sőt, igazából ők a zöm. Kicsit mondjuk túlzás a sok netes írás, ami miatt mi is túlparáztuk a helyzetet. Ha erőszakosan is, de csak üzletet akarnak az itt lófráló alakok, és nem jelentenek valódi fizikai-, vagy lopásveszélyt.

Adri a Szfinx-szel
Adri a Szfinx-szel

A Kairó határában elterülő fennsíkon igazából nem csak a három nagy piramis van, Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz fáraóké, akik amúgy apa, fia és unokája voltak. Ez az egykori főváros, Memphisz hatalmas területen elhelyezkedő nekropolisza. Itt van még Adri kedvenc cicusa, a Szfinx is, akinek teste egy oroszláné, feje meg Khefrén fáraóé. Az arabok Abu el-Hawlnak, a „félelmetesnek” hívják. Denon pedig úgy találta, hogy „arckifejezése lágy, kedves és nyugodt”. 73 méteres hosszával is eltörpül a piramisok árnyékában. Kheopsz piramisa például még ma is 139 méter magas és 230 méter széles, hatalmas kőrakás. Van itt még több tucatnyi kisebb piramismaradvány is, leginkább a fáraófeleségek és mamák számára. Vannak még más sírhelyek és templomok is, és egy 43 méteres, cédrusfából faragott, tizennégy éven át rekonstruált naphajó.

Nem messze innen, a piramisok csatájában mért Napóleon döntő vereséget a mamelukokra. Híressé vált mondatával buzdította seregét: „katonák, e piramisokról negyven évszázad tekint le rátok!” Csúnyán elverte Murád béget, és beköltözött a gízai villájába. Szobáról szobára járt, és csodálta a párnákat, díványokat, damasztokat és aranyszegélyű selyemdrapériákat. Katonái eközben rávetették magukat az érett szőlőfürtökre az udvarban.

A mamelukok teljes tévedésben éltek, azt gondolták, hogy a „frankok” ugyanazok a civilizálatlan, barbár emberek és silány katonák voltak, mint akikkel a keresztes háborúkban találkoztak. Csakhogy a világ megfordult az eltelt ötszáz év alatt, az európai civilizáció a keleti fölé került. A Napóleon ágyúi és gyalogsági négyszögei ellen lóháton vágtázó Murád bég óriási pofonba szaladt bele.

Vissza Kairóba busszal mentünk, fejenként két fontért. A nekropolisz zárása utáni időre nyoma sem maradt a napközbeni káosznak. Eltűnt a felspannolt tömeg.

Egy hirtelen támadt ötlettől vezérelve kipattantunk a Tahrír-téren és elindultunk az al-Azhar felé a kanyargó éjszakai utcákon. Kairó vérkeringése reggel tízkor kezd beindulni, amikortól állandósul a leírhatatlan dugó, de ilyenkor, sötétedés után pörög csak fel igazán!

Az éjszakában hömpölygő tömegen és árusokon átküzdve magunkat, meg sem álltunk az al-Azhar közelében levő el-Ghúri szultán wikáláig, vagy, ahogy a törökök mondják, karavánszerájig. Adri a napokban olvasott egy bennfentes tippet valamelyik netes fórumon, hogy itt autentikus szúfi táncot, vagy, ahogy a törökök mondják, dervistáncot lehet látni szombat esténként. Sietnünk kellett, mert ha megtelik a hely, bezárják a kapukat. A szúfi szerzetesek forgás közben, olyan zenére és énekre meditálnak, amit én viccesen arab house-nak neveztem. Ezt a zenét tradicionális fúvós és pengetős hangszerekkel és dobokkal csinálta egy nagyjából tízfős zenekar, miközben ők maguk is táncoltak. Egy férfi pedig énekelt.

szúfi előadás az el-Ghúriban Kairóban
szúfi előadás az el-Ghúriban Kairóban

Az előadás azzal kezdődött, hogy a zenekar minden tagja szólóban is bemutatta a hangszerét, majd együtt is zenéltek. Ezután egy idősebb bácsi kereken húsz percig pörgött megállás nélkül a tengelye körül, úgy, hogy már a látványa is szédítő volt, miközben több réteg szoknyát levetett magáról, és kibontott, majd újra összehajtogatott egy Allah feliratú zöld zászlót. Mindvégig átszellemülten mosolygott, a tánc végén pedig hirtelen megállt, mindenféle megingás nélkül, mint a cövek. Őt egy háromfős csoport követte, akik szintén nagyon jók voltak, és rendkívül látványosak, de az öreggel nem egészen értek fel, ők csak tíz percig pörögtek.

Hatalmas tapsot kaptak, tényleg jók voltak, jobbak, mint amire számítottam. A közönségben voltak európaiak, de zömüket itt is az egyiptomi látogatók adták ki, csakúgy, mint a Citadellában és Gízában.

Az előadás után megint ránk akaszkodott valaki egy ócska trükkel. Azt gondolta, hogy a szállásunkra megyünk, ezért taxit kínált, de visszautasítottam, hogy először ennénk valamit. Erre bevezetett minket egy jó étterembe. Már önmagában gyanús minden ilyen, „mindenre van megoldásom” alak. Annyira azért tudok már arabul, hogy el ne adjanak, ahogy mondani szokták. Hamar rájöttem, hogy dupla áron akart nekünk egyiptomi pizzát, vagy fitírt szervezni. Azonnal felálltunk és távoztunk. Ő meg elegánsan, káromkodva sietett el. Ezután hazagyalogoltunk és megvacsoráztunk a jól bevált Gádban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése