Szemien-hegység Nemzeti Park, Etiópia. Corniche. Alexandria, Egyiptom. Gebel Barkal. Kerima, Szudán. Szemien-hegység Nemzeti Park, Etiópia. Apademak-templom. Naga, Szudán. Óváros. Kairó, Egyiptom. Núbiai lányok. Szoleb, Szudán. Hórusz-templom. Edfu, Egyiptom. Napatai piramisok. Núri, Szudán. Fűszerpiac. Omdurmán, Szudán. Sarm el-Sejk, Egyiptom. Királyok Völgye. Lukszor, Egyiptom. Csónakos fiú. Bahir Dar, Etiópia. Királyi Körzet. Gonder, Etiópia.Ámon-templom. Karnak, Egyiptom. Szemien-hegység Nemzeti Park, Etiópia. Amhara gyerekek. Tisz-Abbai, Etiópia. Datolyaszüret. Szoleb, Szudán. Amhara földműves. Szemien-hegység, Etiópia. Bibliotheca Alexandrina. Alexandria, Egyiptom. Sarm el-Sejk, Egyiptom. Szemien-hegység Nemzeti Park, Etiópia. Ahmed Músza családja. Kerima, Szudán. Napatai piramisok. Kerima, Szudán. Gízai piramisok. Gíza, Egyiptom. Tana-tó. Bahir Dar, Etiópia. Nap-templom. Abu-Szimbel, Egyiptom. El-Doqqi. Gíza, Egyiptom. Núbiai falu. Asszuán, Egyiptom. Tisz-Isszat-vízesés. Tisz-Abbai, Etiópia. Nemzeti Múzeum. Kartúm, Szudán. Tiran-szigetek. Sarm el-Sejk, Egyiptom. Citadella. Kairó, Egyiptom. Imet Gogo, 3926m. Szemien-hegység, Etiópia. Ámon-templom. Szoleb, Szudán. Mohamed Hámid bácsi. Szoleb, Szudán. Debre Berhan Szelasszié-templom. Gonder, Etiópia. Nyomolvasó. Szemien-hegység, Etiópia. Kék-Nílus. Bahir Dar, Etiópia. Asszuán, Egyiptom. Napatai piramisok. Kerima, Szudán. Földközi-tenger. Alexandria, Egyiptom. Mahmúd, a núbiai. Asszuán, Egyiptom. Dzsószer fáraó halotti komplexuma. Szakkara, Egyiptom. Meroéi piramisok. Begrawijja, Szudán.

2013. szeptember 12., csütörtök
Helyszín: Kerima, Szudán

Az első szudáni piramisok.

Ahmed Músza és családja
Ahmed Músza és családja

Íme az első szudáni piramisok, és az első szudáni város! Wádi-Halfa egy porfészek, Szoleb egy falucska volt, Dongolában csak átszálltunk, így Kerima az első szudáni város, ahol megálltunk Nílus-menti utunk során. Szembeötlő a szegénység még Egyiptomhoz képest is. Az utak nagy része nem burkolt, a házak egyszerűek, és többségük vályogból készült és egy szintes, még a városokban is. Az árak körülbelül az ötöde az egyiptomiaknak. Ha már város, akkor megjelentek az első kéregető kisgyerekek is az utcán. Kevés Szudánban eltöltött napunk során már másodszor mondta nekünk egy szülő, hogy vigyük magunkkal a gyerekét Európába.

A szudáni emberek sokszínűek, vannak, akik arab vonásokkal rendelkeznek, csak sötétebb bőrűek, vannak, akik afrikai feketék, vannak olyanok, amilyeneknek az etiópokat képzelem, és mindezek keveredései. A történelem átjáróháza lehetett Szudán. Eddig Núbiában jártunk, ahol núbiaiak éltek, akiket itt rotanának is hívnak, és saját nyelvük és zenéjük van, ami tetszett nekünk. Az itteniek már arabnak mondják magukat. A szudáni arabok egyébként nem egységesek, sok különböző törzshöz tartoznak, mások a szokásaik és más nyelvjárást is beszélnek. Néhány nagyobb törzs például a gaalín, a saigijja, a guheina, a baggara, a rasáida.

A szudáni emberek szépek, magasak és rendkívül kedvesek és jámborak, szinte már félénkek. Micsoda változás ez Egyiptomhoz képest! Újra eszembe jutottak gízai és asszuáni emlékeim.

Reggel korán, még kellemes időben köszöntünk el kedves vendéglátóinktól. Mohamed Hámid bácsinak ajándékoztuk a tekerős zseblámpánkat, amelyikbe soha nem kell elem. A távoli núbiai falvakban nem olyan könnyű hozzáférni a nálunk olyan alapvetőnek gondolt cikkekhez, mint az elem. Abból alkotják meg használati tárgyaikat és abból készítik ételeiket, ami helyben rendelkezésre áll vagy megterem.

Ahmed elkísért minket a Nílushoz, ahol ugyanaz az ember vitt minket vissza a túloldalra, aki áthozott. Jött velünk még egy ember, aki elkísért minket a mintegy félórányira levő országútra. Út közben megállt inni az egyik nyilvános víztárolóból, amilyenekből sokat láttunk Núbia-szerte. Nemsoká jött az úton egy új luxusbusz, ami felvett mindhármunkat, és elvitt minket Dongoláig. Dongola Szudán Északi tartományának fővárosa, a környék legnagyobb városa. A buszon barátságosan fogadtak minket a kíváncsi emberek. Útközben megreggeliztünk, ugyanis a busz megállt egy pihenőhelyen egy fél órás szünetre. Főtt tojás és fúl volt a menü. Dongolában leszálltunk a Kartúmba tartó buszról, és riksával elmentünk a piacra a kerimai minibuszhoz, ami úgy fél óra múlva telt meg. Ez idő alatt vettünk vizet, ami már tegnap este elfogyott, és ittunk egy jó teát. Egy fontért, azaz úgy harminc forintért.

Kerima határába érkezve egy rendőri ellenőrzőpontnál megállították a minibuszt. Benézett egy mogorva egyenruhás, és rám nézve azt mondta: „dolár”. Na szépen állunk, gondoltam, de tettettem az értetlent és odanyújtottam neki az útleveleinket. Erre intett, hogy szálljunk le, csak mi ketten, és az út szélén álló kis rendőri viskóba invitált minket. Továbbra sem akartam érteni, hogy mit akar, de nyugodtan mosolyogtam, és kezet fogtam mindenkivel. Pár perc múlva vissza visszaengedtek a minibuszra, ahol a többi utas vidáman mondta, hogy jól csináltam.

Kerima látképe a Nílussal
Kerima látképe a Nílussal

Kerimába érkezve a pályaudvar jegyirodájában egy kölcsön kért telefonról felhívtam Ahmed Múszát, egy helyi szállásadót. Először rosszul írtam le a számát arabul, egy négyest (٤) hármasnak (٣) írtam, de végül összehozták az iroda emberei, és még riksát is fogtak nekünk, akinek elmondták az útvonalat. Így eljutottunk kerimai szállásunkra, ami hasonlóan egyszerű, mint a szolebi volt, de annyira mégsem tetszik. Ez már város, ahol kisebbek a porták, és zártabbak, így kevésbé járja át őket a szél, ami Szolebben nagyon kellemessé tette a verandán üldögélést és megkönnyítette a forró nap átvészelését. A tetők a falusi nád helyett itt már mindenhol modern fémből készülnek, ami jól átforrósodik nap közben, és kibírhatatlanná teszi a szobában tartózkodást. Ezt azzal próbálják ellensúlyozni, hogy ventillátorokat szerelnek fel a szobákba és még a verandákra is.

Gebel Barkalnál Kerimában
Gebel Barkalnál Kerimában

Ahmed Múszáról kiderült, hogy a Gebel Barkal Múzeum „kisfőnöke”, így tőle megvettük a jegyeket is Gebel Barkalba, és még késő délután megnéztük a Nut- és Ámon-templomokat, a piramisokat, majd megmásztuk magát Gebel Barkalt, ami egy magányosan álló hegy a lapos sivatagban. Innen gyönyörű volt a kilátás a romokra, a piramisokra, a városra, a Nílusra és a végtelen sivatagra. Itt fenn megvártuk a naplementét. A hegyről egy homokos oldalon szaladtunk le, Adri mezítláb a forró homokban.

Gebel Barkalt ősidők óta szent hegyként tisztelték a núbiaiak. Amikor az egyiptomiak elfoglalták Núbiát, akkor Gebel Barkal volt birodalmuk legdélebbi pontja. A hegy oldalában a fáraók jelképe, egy kilencven méteres óriási sziklakobra alakja vehető ki ma is. Az egyiptomiak azt gondolták, hogy a szent hegyen lakik Ámon isten, akinek a tiszteletére itt templomot emeltek.

a fekete fáraók piramisai Kerimában
a "fekete fáraók" piramisai Kerimában

A Kr. e. VIII. században megerősödtek a núbiaiak, akik addigra átvették az egyiptomi szokásokat és vallást is. Gebel Barkal tövében új fővárost alapítottak, felvették a fáraói címet, és piramisokba kezdtek temetkezni. A „fekete fáraók” ezután északnak fordultak, és leigázták Egyiptom városait, köztük Thébát és Memphist.

Este még benéztünk a piacra vacsorázni, és összevásároltunk egy csomó, többféle italt, mert sem a Királyok Völgyéből, sem Abu-Szimbelből nem tanultunk, és nem vittünk magunkkal vizet Gebel Barkalra, és az ott eltöltött pár óra alatt megint jól kiszáradtunk.

A piacról haza azt a riksát választottuk, amelyik ismerte szállásadónkat, Ahmed Múszát, mert nem tudtuk a címét. De errefelé egyébként sincsenek címek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése