Szemien-hegység Nemzeti Park, Etiópia. Corniche. Alexandria, Egyiptom. Gebel Barkal. Kerima, Szudán. Szemien-hegység Nemzeti Park, Etiópia. Apademak-templom. Naga, Szudán. Óváros. Kairó, Egyiptom. Núbiai lányok. Szoleb, Szudán. Hórusz-templom. Edfu, Egyiptom. Napatai piramisok. Núri, Szudán. Fűszerpiac. Omdurmán, Szudán. Sarm el-Sejk, Egyiptom. Királyok Völgye. Lukszor, Egyiptom. Csónakos fiú. Bahir Dar, Etiópia. Királyi Körzet. Gonder, Etiópia.Ámon-templom. Karnak, Egyiptom. Szemien-hegység Nemzeti Park, Etiópia. Amhara gyerekek. Tisz-Abbai, Etiópia. Datolyaszüret. Szoleb, Szudán. Amhara földműves. Szemien-hegység, Etiópia. Bibliotheca Alexandrina. Alexandria, Egyiptom. Sarm el-Sejk, Egyiptom. Szemien-hegység Nemzeti Park, Etiópia. Ahmed Músza családja. Kerima, Szudán. Napatai piramisok. Kerima, Szudán. Gízai piramisok. Gíza, Egyiptom. Tana-tó. Bahir Dar, Etiópia. Nap-templom. Abu-Szimbel, Egyiptom. El-Doqqi. Gíza, Egyiptom. Núbiai falu. Asszuán, Egyiptom. Tisz-Isszat-vízesés. Tisz-Abbai, Etiópia. Nemzeti Múzeum. Kartúm, Szudán. Tiran-szigetek. Sarm el-Sejk, Egyiptom. Citadella. Kairó, Egyiptom. Imet Gogo, 3926m. Szemien-hegység, Etiópia. Ámon-templom. Szoleb, Szudán. Mohamed Hámid bácsi. Szoleb, Szudán. Debre Berhan Szelasszié-templom. Gonder, Etiópia. Nyomolvasó. Szemien-hegység, Etiópia. Kék-Nílus. Bahir Dar, Etiópia. Asszuán, Egyiptom. Napatai piramisok. Kerima, Szudán. Földközi-tenger. Alexandria, Egyiptom. Mahmúd, a núbiai. Asszuán, Egyiptom. Dzsószer fáraó halotti komplexuma. Szakkara, Egyiptom. Meroéi piramisok. Begrawijja, Szudán.

2013. augusztus 31., szombat
Helyszín: Gíza, Egyiptom

Izgalmak után kiábrándulás.


este Gíza el-Doqqi negyedében
este Gíza el-Doqqi negyedében
Tegnap délután felszállt a gépünk Budapestről. Otthon még befejeztem a pakolást, ami egész délelőtt tartott, végül ebédre már nem is jutott idő, csak néhány gyors falat joghurtra.

Leérve, meglepetésre két taxi várt a ház előtt. Gyorsan kiderült, hogy nem tévedés történt, az egyiket nem mi hívtuk. Beszálltunk az igaziba. A sofőr rém fárasztó volt. Az egész utat végigbeszélte, tényleg megállás nélkül. Gyerekekről, a paráiról, az új taxisrendszerről, az életéről. Természetesen neki is azt mondtuk, hogy Etiópiába utazunk, mert nem volt kedvünk magyarázkodni. Úgysem értik meg sose az emberek, hogy nem a hírek festik a leghitelesebb képet egy országról. Még megjegyezte, hogy szerencsére az messze van Egyiptomtól!

Az Egyp Air három szinte üres check-in pultja várt ránk a reptéren. Különös érzés volt odasétálni, mintha az egész váró szeme rajtunk lett volna. A kisasszony óvatosan kérdezte, hogy Kairó-e a végcél. Magabiztos igennel válaszoltam. Az én csomagom tizennyolc, Adrié tizenegy kiló volt. Megint jobban pakolt. És gyorsabban.

Be kell vallanom, hogy azért volt bennem egy csekély izgalom, hogy mi fog minket odaát várni. A kairói gép kapujánál a váróban alig lézengtek, azok is szinte csak arabok, akik haza utaztak Kairóba. Rendben van, kicsi volt a gép, végül majdnem megtelt.

Az út jó volt, kis alvás, kaja, sok gondolkodás. Biztos akartam lenni, hogy leszállás után pontosan tudom, mit kell tennem. Kairóban a bizonytalankodás legkisebb szagára rárepülnek az ügynökök, mint a keselyűk. Még a reptéren elmentünk a mosdóba, kiváltottuk vízumainkat, kipróbáltunk egy nem működő ATM-et, átmentünk az útlevélvizsgálaton, pénzt váltottunk, majd felvettük csomagjainkat. Aztán kiléptünk a kapun. Első ügynök lepasszol, a második is. Majdnem. Ez rajtunk ragadt, és kísérgetett körbe-körbe, miközben egy működő ATM-et kerestem és egy utazási irodát. Azt mondta, ő maga az utazási iroda, és ezt mások is bőszen igazolták. Végül a fiú az információs pultnál elszólta magát: az utazási irodák a váróterem túloldalán vannak.

Valójában egyetlen egy volt, a jobb időkben legalább tíz irodának fenntartott pultnál, a Paradise Tours.

Szállást kerestem ma éjszakára, transzferrel a már érvényben levő kijárási tilalom miatt. Ez volt a határozott terv, ami a beszélgetés előrehaladtával felpuhult, és egyáltalán nem így sült el. „Kairóban kényes a helyzet, nem biztonságos, bármikor megváltozhat minden.

Végül sikerült „ráalkudni” egy kisebb csomagra. Két éjszaka szállás, transzfer, egész napos túravezetés a piramisokhoz és a citadellához, a legnagyobb biztonsággal. Soha nem mentem bele az ilyenekbe, és most is hiba volt. De hát a feszült helyzet, a kijárási tilalom, a külügy tiltása, az utazási iroda aggodalomkeltő kommunikációja és az út enyhe fáradalma elég volt.

A reptérről bevezető úton mindenütt harckocsik álltak és fegyveres katonák mellényben. Az úton ellenőrzőpontok tucatja fogadott, mindenhol útlevélvizsgálat, néha átnézték a csomagtartót is. Üres utcák vártak minket, néhány lézengő emberrel. Ez volt Kairó este tízkor. Jó döntés volt a vezetett túra. Látunk is valamit, és vigyáznak is ránk – gondoltam.

Pocsékul aludtam. Este gáz volt a hírekben, de nem értettem, mi történt, wi-fi meg mégsem volt. Csak ma tudtam meg, hogy a tegnapi tüntetésnek három halott volt a végeredménye.

Reggeli után már vártak a túravezetőink. A kopt lány rendkívül kedves és egyiptomian laza volt, elsőre szimpatikus. Esélytelen volt így kivédeni a válsághelyzet által újratöltött turistacsapdákat. Már éppen kezdem azt gondolni, hogy rutinos utazók vagyunk, felvértezve minden trükk ellen.

Persze minden a válsággal magyarázható, ami valójában fel van fújva a média, és még inkább az utazási irodák által. Zseniálisan, az egyiptomiak most erre építik az üzletet. „Ez is zárva”, „az is zárva”, „nem engednek be turistát”, „nem biztonságos sétálni”, stb. Pedig Kairó belvárosa ugyanolyan, mint hét éve volt. Az emberek ugyanolyan segítőkészek. A piramisoknál semmiféle felfordulás és zaklatás nincs.

Harmincöt dollár volt az egész napos idegenvezetés. Először megnéztük a Ramszesz pályaudvart, ami le volt zárva a zavargások miatt, így nem tudtunk jegyet venni az éjszakai vonatra Asszuánba. Ezután a piramisok következtek. A Gízába vezető úton még idejében felhívta Rania a figyelmünket, hogy „a biztonsági helyzet nem olyan jó most a piramisoknál”, de ő tud valakit, akivel elkerülhetjük a káoszt. Mi csak lazítsunk és élvezzük. Ez megnyugtató volt.

Gízába a mellékutakon érkeztünk. Bevitt minket egy istállóba, ahol ismerkedés, bájcsevej, tea, majd az üzlet következett. Zárva vannak a piramisok, amit telefonon újra lecsekkolt Khalífa, a tevehajcsár. Ellenben ő be tud vinni minket, de nem lesz olcsó, mert meg kell kenni az őröket. Jól alakultak a dolgok, újra kezdtem magam Egyiptomban érezni, ezért jöttünk!

Rania is megerősítette, hogy gyalog nem lehet bemenni, Szakkarában és Dahsúrban ugyanez a helyzet, az ár nagyon jó, és ez az egyetlen mód jelenleg, hogy bármit lássunk. És Raniában megbíztam.

a piramisok közelében Gízában
a piramisok közelében Gízában

Keresztül-kasul lovagoltunk Gízán, a piramisokat végül csak messziről láttuk. Viszont úgy tűnt, gyalog mégis be lehetett volna menni, legalábbis voltak benn. „Azok csak egyiptomiak, testvérem”, mondta Ibráhim, a vezetőnk, „turisták nem mehetnek be”. Nem mulasztott el felkészíteni minket a zaklatásra sem. „Senkivel ne kezdjetek el beszélgetni.” Felfordulásnak és zaklatásnak nyoma sincs Gízában, egy lélek se szólt hozzánk.

Később a Tahrír téren sétálgattunk, a 2011-es forradalom, és a mostani, a második, az „igazi” forradalom helyszínén, ahogy itt mondják. Egyiptomi-angol szótárt kerestünk Raniával, sikertelenül, de ettünk ebédre kusarit a Talaat Harb utcában, és vettünk fel pénzt a negyedik, működő automatából. Az emberek kedvesek és segítőkészek voltak, mint régen.

Sajnos a Citadellába se tudtunk bemenni. Háromkor zárt állítólag, és negyed óránk lett volna mindössze, amikor odaérkeztünk. Elmentünk a Haszan szultán mecset előtt is, de addigra már lejárt az idegenvezető munkaideje. Csak saját magunknak köszönhetjük, hogy a válság túlparázása miatt ma minden csapdába belesétáltunk, és jó pénzért semmit se láttunk.

Este megvacsoráztunk a King Hotel tetőteraszán, majd foglaltunk két repülőjegyet Lukszorba a neten, aminek a visszaigazolása valamiért csak mintegy négy óra múlva jött meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése